Ugrás a tartalomra

Illés- (Éliás-) kút

leguan küldte be October 17, 2012 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1798

Az  Illés- (Éliás-) kút –  a középkor óta ismert, bővizű forráson –  az egyik legjobb minőségű közkút volt Pesten. A XVII. század végén kapta nevét a próféta napján idezarándokoló pesti szerbektől. Szomszédos területe („Orczy-kert”)  1783-ban Orczy Lőrinc, Mária Terézia volt tábornoka tulajdonába került, majd fia, Orczy László 1798-ban haszonbérletbe kapta a várostól az Illés-kút körüli területet is, azzal a kikötéssel, hogy a város bármikor visszaveheti, és biztosítania kell a kút szabad használatát. Orczy László már 1794-ben megbízta Petri Bernhardot, a kor híres kertépítészét, a kert rendezésével, aki egy romantikus-szentimentális, tóval, szökőkúttal, üvegházzal, kápolnával ellátott kertet hozott létre.

Ekkor kapott kútházat az Illés-kút is, valószínűleg 1798-ban (az 1798-as térképszerű tervrajz  mutatja a kút helyét – Éliás brunn jelöléssel – és a kútház tervét). Ugyanekkor a kertben egy kis kápolna is épült, közelében egy másik kút (az 1833-as térképen ez is látszik). Kérdéses (megoszlanak a vélemények), hogy a napjainkban  a megtalált kút helyén újjáépített  kútház e kápolna épületét másolja-e, vagy pedig valóban ez volt az Illés-kút felett, vagyis a Petri Bernhard féle terv nem valósult meg, vagy később átépítették. Mindenesetre az 1803-as Leyrer rajz már ezt az épületet mutatja Illés-kút gyanánt.

Más - valószínűbb - vélemény szerint a Leyer rajzon szereplő kútház az 1780-as években épült, és a város nem engedélyezte annak lebontását, és helyébe az 1798-as terven látható, köralakú, oszlopokon álló tetős kútház felépítését.

A Ludovika és a tőle északra eső Lovardája 1831 és 1836 között történt felépítése során az ott lévő kutat megszüntették, betömték, és az Illés-kút nevet oly módon őrizték meg, hogy az Orczy-kertben lévő másik kutat nevezték így.   A kútházban lévő, "Illés kút" feliratos öntött vas kúttestet később a Várban, a Szentháromság téren állították fel.

A már elfeledett eredeti kút feltárása, a kútház rekonstrukciója 1986 és 1990 között  történt meg.

Tervezte
Petri Bernhard
Cím

Vak Bottyán utca 5
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok