Ugrás a tartalomra

Óbudai Gázgyár

leguan küldte be September 17, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

1908-ban a főváros tanácsa nemzetközi pályázatot hírdetett egy új gázgyár építésére, 1910-ben elkezdődött az építés. Első lépésként egy Duna-parti védművet készítettek, majd a vasút iparvágányai és a közutak következtek. 1913-ra a gyár épületeinek és gépeinek nagy része már készen állt a termelésre. Az év októberétől kezdve fokozatosan megkezdték a gyár üzemeltetését. A hivatalos megnyitót 1914. június 13-án tartották
A főváros földgázra való átállása miatt már 1980-ban be akarták zárni az üzemet, de erre csak négy évvel később, 1984 októberében került sor. Ennek oka, hogy az energiaválság miatt az itt termelődő kokszra szükség volt. 1984-től 2004-ig a területen csak adminisztratív munkát végzett a gázművek. Ezt követően került át a terület a főváros tulajdonába. A területen található kiemelkedő értékű épületeket műemléki védettséggel látták el. Többi részében irodákat és lakóparkokat hoztak létre.

Cím

Budapest III. kerület
Gázgyár utca
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok